26 éjszaka - Erotikus kalandok
23.
Csajozási és pasizási tanácsok
A történelem folyamán számos bölcs férfi eljutott ahhoz az igen megalapozott
megfigyeléshez, hogy ha egy férfiember meg akarja valósítani a legzamatosabb
álmait, az efféle dolgokért felelős, pajkos isteneknek nem szokásuk elvenni a
vágyak tárgyainak ízét. Vagy legalábbis nem csökkentik a zamatukat. Néhány
alkalommal úgy tekintettem erre a kijelentésre, hogy túl cinikus és erősen
megkérdőjelezhető. De ez még az előtt volt, hogy találkoztam a Davenport
ikrekkel.
A heteroszexuális férfiak legínycsiklandóbb álmai és fantáziái között bizonyára
az ikerpár közé keveredés az egyik leggyakoribb. Ezen álmok lehetőleg gyönyörű,
szexi, kétségkívül kéjvágyó, abszolút gátlástalan és valószínűleg szőke ikrekről
szólnak. A Davenport nővérek pontosan ilyenek voltak. És, ami személy szerint
engem illet, ez még csupán a kezdet volt. Hihetetlen módon úgy festett, mintha
kizárólag az én céljaim teljesítése érdekében születtek volna a világra. Bölcs
szüleik a két, káprázatos teremtménynek a Vinora és a Winona neveket adták, ők
maguk, a családjuk, a barátaik pedig a jóval bensőségesebb Vinnie és Winnie
néven szólították őket, illetve egymást.
Sajnos ez a pompás lehetőség nem az ideális pillanatban pottyant az ölembe, azaz
nem az Ursulával töltött kielégítő és némiképp misztikus délutánt követően.
Ekkora szerencse már túl sok lett volna. Kicsivel korábban ismerkedtem meg a
Davenportokkal. Egy ismerősöm meghívott egy külföldi autókat bemutató
kiállításra, abban a reményben, hogy a műsor alatt rávesz az autógyára
megvásárlására.
Az autókon felül a kiállítás felvonultatta a szokásos, bőkezűen adagolt, hiányos
öltözetű modelleket is, akiknek egyetlen feladatuk volt: őrülten szexisen
domborítani a kocsik mellett. Felteszem, abból az ötletből indulnak ki ilyen
alkalmakkor, hogy így elhitetik a férfivásárlókkal, az autó mellé ilyen nők is
járnak, vagy legalábbis a kocsik tulajdonosai mágnesként vonzzák a gyönyörű
cicababákat. A helyzet úgy festett, hogy a legcsekélyebb mértékben sem érdekelt
egy autógyár megvásárlása. Kizárólag azért mentem el, mert az ismerősöm
megígérte, hogy bemutat néhány modellnek.
Ezek közül is elsősorban egy különleges ikerpár érdekelt, mivel az ismerős
állítása szerint Vinnie-nek és Winnie-nek hívták őket. A váratlan szerencsét
aligha tulajdoníthattam volna másnak, mint a végzetnek. Ráálltam, hogy
találkozom az ifjú hölgyekkel, és végighallgatom az üzleti ajánlatot, mintegy
mellékesen, az alku részeként. Mihelyt megpillantottam a hölgyduót, fikarcnyit
sem érdekeltek az autók, sőt még a modellek sem. Legalábbis nem mindegyik. A
látvány csakugyan különleges élményt ígért. A két hosszú hajú, érzéki szőkeség
láttán felpattant a szemem, és a testem egyéb részei is éledezni kezdtek.
Vállalatigazgató barátom odaintette őket hozzánk, és magunkra hagyott minket.
Ebből arra következtettem, hogy bizonyára elmagyarázta a lányoknak a dologból
származó előnyöket, amennyiben ők ketten engem…
Szóval lenyűgöznek.
- Szia - köszöntek rám egyszerre.
- Mi vagyunk Vinnie és Winnie!
- Értem - mondtam.
- Ő Vinnie - mondta az egyik.
- Ő pedig Winnie - mondta a másik.
- Ikrek vagyunk - mosolygott Vinnie.
- Azonosak - locsogott Winnie.
- Látom - bólintottam.
- Jól néz ki - mondta Vinnie.
- Szép a szeme - mosolygott Winnie.
- Szép a foga - helyeselt Vinnie.
- Jó a segge - kacsintott Winnie.
- Szerinted mekkora van neki? - kérdezte Vinnie.
- Legalább tizennyolc centi - méricskélt Winnie.
- Fogadjunk, hogy több! - vágta rá Vinnie.
- Húsz? - vetette fel Winnie.
- Legalább húsz. Esetleg huszonhárom - mondta Vinnie.
- Miért nem kérdezünk rá? - kérdezte Winnie.
- Úgyis hazudna - legyintett Vinnie.
- A hapsik mindig kamuznak - bólintott Winnie.
- Fogadni mernék, hogy hamarosan megtudjuk - közölte Vinnie.
- Szerinted tetszünk neki? - kérdezte Winnie.
- Mindig tetszünk a hapsiknak - mondta magabiztosan Vinnie.
- Azt elhiszem! - szúrtam közbe.
- Jól is teszed - vágta rá Vinnie.
- Mert ez az igazság - mondta Winnie.
- Mert olyan szexisek vagyunk - bólintott Vinnie.
- És gyönyörűek - tette hozzá Winnie.
- És imádunk kefélni - közölte Winnie.
- Meg franciázni - egészítette ki Vinnie.
- Meg mindent - mondta Winnie.
- Ööö… izé, ez igazán csodálatos - szóltam közbe.
- Ez… szóval… Csodálatos. Legalábbis abban a pillanatban pokolian biztosra
vettem. De a dolog természetesen korántsem volt egyszerű. Abban az időben még
csak Phyllisen voltam túl, és éppen egy Q betűs hölgyre vadásztam. így meg
kellett találnom a módját, hogyan tegyem talonba Vinnie-t és Winnie-t. Persze
anélkül, hogy menet közben megvásárolnék egy autógyárat. További problémák is
adódtak.
- És ki tudja önöket megkülönböztetni, hölgyeim? - kérdeztem.
- Senki - mondta magától értetődően Vinnie.
- Nincs olyan ember - ingatta a fejét Winnie.
- Az lehetetlen - mondta Vinnie.
- Mi azonosak vagyunk - közölte Winnie.
- Mint két tojás - bólogatott Vinnie.
- Ajaj! - nyögtem fel.
- És azok a dolgok, amiket az imént említettek, amiket annyira szeretnek
csinálni… izé… együtt csinálják őket, vagy néha...
- Ó, mi mindent együtt csinálunk - mondta Vinnie.
- Mindent - helyeselt Winnie.
- Mindig - mondta Vinnie.
- Tudod, mi ikrek vagyunk - mondta Winnie.
- Igen, tudom - mondtam.
- Akarsz ágyba bújni velünk? - vetette fel Vinnie.
- Hát persze, hogy akar - csapott le Winnie.
- Tudom, te csacsi - intette le testvérét Vinnie.
- Csak udvarias voltam.
- Természetesen szeretnék - mondtam -, de az a baj, hogy egy időre el kell
utaznom, így, ha egy későbbi időpontban...
- Bármikor - vont vállat Vinnie.
- Mi itt leszünk - mondta Winnie.
- Csak csörögj ránk - mondta Vinnie. Remek! Óriási! De további problémák vártak
rám. A legtöbb férfinek, ha ilyen helyzetbe kerül, hogy úgy mondjam, nem kell
aggódnia amiatt, hogy melyikük melyik, nekem viszont igenis fontos volt, hogy ne
sértsem meg a fogadás szabályait. Bizonyos okokból, amiket magam sem értettem,
nem is akartam. Voltak olyan esetek, amelyeknél könnyedén - és kényelmesen -
eltekinthettem volna egy kissé a szabályoktól anélkül, hogy felkeltem Miss
Greenglass gyanakvását.
De mindeddig nem használtam ki az efféle helyzeti előnyöket és a jövőben sem
szándékoztam. Mivel becsületes férfiú vagyok, be kell vallanom, több alkalommal
is erős kísértésnek voltam kitéve, de továbbra sem csaptam be azt a
kifürkészhetetlen nőt. Bár az ő véleménye a jellememről, hogy úgy mondjam
kevésbé volt biztató bizonyos területeket illetően, érthetetlen módon megbízott
feddhetetlenségemben és becsületemben, legalábbis a fogadásunk vonatkozásában.
És ez volt az a bizalom, amelyet - bölcsen vagy ostobán - meg akartam szolgálni,
akár a fogadás elvesztése árán is. Persze nem szándékoztam veszíteni.
Mindazonáltal komoly gondokkal küszködtem. Adva volt Vinnie és Winnie, akik -
mint azt világosan érthetővé tették - mindig, mindent együtt csináltak.
Feltehetően egyszerre is. Nyilvánvalóan mindkettejüket megkaphattam, és isten
látja a lelkemet, akartam is őket. De a fogadás értelmében a sort Vinnie-nek
kellett nyitnia. Először Vinnie, aztán Winnie. De ez még nem minden. Miután túl
leszek Vinnie- n, nem térhetek vissza hozzá, hogy még egyszer csináljuk. Először
Vinnie, aztán Winnie, és kész. Mármost, hogyan fogok bírni két forró, szexi és
káprázatos lánnyal az ágyban egyszerre?
- Lenne még egy dolog, hölgyeim! - mondtam.
- Esetleg csinálhatnánk úgy, hogy egyszerre csak egyikükkel foglalkozom? -
kérdeztem.
- Csak egyikünkkel? - kérdezte Vinnie.
- Külön-külön? - kérdezte Winnie.
- Igen. Külön-külön - bólogattam szomorúan.
- Csak a változatosság kedvéért. Nevezzük talán újszerű élménynek.
- Ó, mi nem tudunk ilyet csinálni - közölte Winnie.
- Mi mindent együtt csinálunk - tette hozzá Vinnie.
- Mi testvérek vagyunk, tudod! - figyelmeztetett Winnie.
- Ikrek - mondta Vinnie.
- Azonosak - tette hozzá Winnie.
- Igen - bólogattam lemondóan vettem a lapot! Oké, minden rendben. Tényleg
vettem a lapot, bár egy kicsit zsongott a fejem a megduplázott látványosságtól.
Csak nagyon óvatosnak kellett lennem. Nagyon, nagyon óvatosnak! Mialatt
túljutottam Quintanán, Rachelen, Sabrinán, Tinán és Ursulán - remélem hűséges
olvasóim ugyanolyan szeretettel gondolnak vissza rájuk, mint én a barátom eladta
a gyárát valaki másnak, így nem voltam biztos abban, hogy az ikrek továbbra is
olyan készségesek lesznek. De feleslegesen aggódtam. A telefonhívásomat
követően, két óra múlva becsöngettek hozzám, további tíz perc múlva a
hálószobában voltunk.
- Már azt hittük, sosem hívsz fel minket! - mondta egyikük és gombolni kezdte a
blúzát. Fogalmam sem volt, hogy ki kicsoda.
- Azt hittük, elfelejtettél minket - mondta a másik, és lerúgta a cipőit.
- Persze, nem hittük igazán - mondta az első, miközben levetette a blúzát.
- Elég valószínűtlennek tűnt - mondta a másik és ledobta magáról a szoknyát.
- Mivel mi olyan szexisek vagyunk, meg minden - mondta az első és kicsatolta a
melltartóját.
- És káprázatosak! - tette hozzá a másik, és letolta magáról a bugyiját.
- És imádunk kefélni - mondta az első, és mivel ő már meztelen volt, az én
ruhámmal kezdett foglalatoskodni.
- És franciázni - mondta a másik. És így tovább… Amikor mindhármunkról lekerült
a ruha, az első dolgom az volt, hogy lassan körbejártam őket, és közelről,
alaposan megvizsgáltam a testüket. Nagyon közelről. Egyfelől, mert pompás
szórakozásnak ígérkezett. De a fő oka az volt, hogy keressek rajtuk valamit, ami
alapján megkülönböztethetem őket egymástól. Egy anyajegyet. Egy sebhelyet. Egy
szeplőt. Bármit! Semmit sem találtam. Hetyke, kemény mellek, kiálló, rózsaszín
mellbimbók, lapos és sima hasak, kerek és feszes popsik, formás, elsöprően szép
lábak, ívelt, ruganyos lábikrák… Sehol egy folt, egy jel, sehol egy pötty.
Egyikükön sem volt ilyesmi. A dolog egyrészről csüggesztő volt, másrészről
viszont a vizsgálódás alatt úgy begerjedtem, hogy azt kívántam, bárcsak hárman
lennének.
- Minden rendben - mondtam végül akkor először Vinnie.
- Miért? - kérdezte az egyikük.
- Huh… mert szeretem sorban csinálni a dolgokat - mondtam. - Először Vinnie,
aztán Winnie. Oké?
- Miért nem dobunk fel egy pénzt? - kérdezte egyikük.
- Mert így könnyebb! Most pedig, melyikőtök Vinnie?
- Én vagyok - mondta az egyik.
- Nem, én vagyok! - vágta rá a másik. És mindketten rám vigyorogtak.
- Mindkettő nem lehet Vinnie! - mondtam, és megpróbáltam uralkodni a
szenvedélyemen.
- Miért nem? - kérdezte az egyik.
- Mi ikrek vagyunk! Ez olyan, mintha egy és ugyanaz a személy lennénk! - mondta
a másik.
- Mi mindketten Vinnie vagyunk.
- És mindketten Winnie is.
- Nem, az nem lehet - mondtam, és ostobán éreztem magam.
- Gyerünk lányok, ki kicsoda itt?
- Mind a ketten elsők akarunk lenni - mondta egyikük.
- És egyikünk sem akar második lenni - tette hozzá a másik.
- Miért nem lehet egyszerre kettő? - kérdezte az egyik. Mindkettő egyszerre, ó
uram! Csakugyan, miért is ne? Minden férfi erről álmodik!
- Nem! - tiltakoztam.
- Nem lehet kettő egyszerre. Nem. Nem csinálom. Úgy nem!
- De miért nem? Úgy olyan izgi! - mondta egyikük.
- A fenébe is! - morogtam. Ha azt mondom, hogy erősen kísértett a vágy, hogy
belevessem magam a sűrűjébe, és használjam ki a lehetőséget, akkor még nagyon
finoman fejeztem ki magam. De aztán eszembe ötlött, hogy mi történt Phyllisszel,
és hogy abban az esetben nem szegtem meg a szabályokat. Vettem egy mély
lélegzetet. Egészen más jellegű kockázatot kellett vállalnom.
- Nézzék, hölgyeim! - mondtam, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne
remegjen a hangom.
- Most komolyan beszélek. Nem tudom megmagyarázni az okát, de nagyon fontos
nekem, hogy sorrendben csináljuk, oké? Márpedig ha nem tudjuk - nem tudom -, ki
kicsoda, akkor lefújom az egészet. Komolyan! Isten látja a lelkemet, hogy nem
szeretném.
- Nem finomítottam a szavaimon.
- De megteszem! Szóval kérem, nem is, könyörgöm, árulják el, hogy melyikük
Vinnie? Hosszú szünet következett.
- Oké! - szólalt meg végül az egyikük. Felsóhajtott, és a másikra mutatott.
- Ó Vinnie.
- Ez igaz? - kérdeztem a kijelölt Vinnie-től.
- Ja! - bólintott.
- Én vagyok Vinnie. Ő pedig Winnie. Muszáj volt elhinnem.
- Rendben. Most pedig, hogy meg tudjalak különböztetni benneteket…
Körülnéztem és felkaptam a padlóra hajított nyakkendőmet. Odaléptem Winnie- hez,
és a nyakkendőt masniként használva, hátrakötöttem hosszú, szabadon repkedő
haját.
- Így, ni! - mondtam.
- így már jobb. Most számon tudom tartani, hogy ki kicsoda.
- Hogy áll? - kérdezte nyomban Winnie.
- Kicsit dilisnek hat - mondta Vinnie.
- Szó sincs róla - tiltakoztam, nehogy levegye -, kimondottan jól áll.
- Hol egy tükör? - kérdezte Winnie.
- A fürdőszobában - mutattam az ajtóra.
- Kimegyek, megnézem - közölte Winnie.
- Én is megyek - bólintott Vinnie.
- Várj csak! - szóltam utána.
- Vinnie, mi lenne, ha addig...
- Mindjárt itt vagyok! - intett Vinnie. És eltűntek a szemem elől. Hát, végül is
megmondták, hogy mindent együtt csinálnak! Vinnie egy percen belül visszatért.
Legalábbis feltételeztem, hogy ő Vinnie. A haja szabadon repkedett és szép
keretbe foglalta gyönyörű arcát. Miközben felém tartva átszelte a szobát, a
mozgástól a haja, valamint a teste különféle részei repkedtek, ugráltak, és
reszkettek. Mire odaért hozzám, a halántékom javában dobolt. Megragadtam és
megcsókoltam. Ajkunkat összeforrasztva zuhantunk együtt az ágyra. A nyelvét
mélyen a számba dugta, mialatt fel-alá henteregtünk az ágyon. Gyorsan
végigsimítottam a testét, mire engedelmesen széttárta a lábát. Bár szerettem
volna késleltetni a dolgot, és több időt akartam tölteni pompás teste különféle
finom részeivel, a bennem égő vágy azt súgta, hogy az előjáték ráér. Majd
utójáték helyett következhet. Vagy bármi helyett. Fölé kerültem, magasra emelt
és széttárt lába közé térdeltem, és lenyúltam, hogy megkeressem puha forróságát.
Előbbre toltam a csípőmet. Már majdnem hozzáértem, amikor egy felháborodott
kiáltást hallottam:
- Hé! Felnéztem. És ott volt a másik lány. A haja szabadon repkedett és szép
keretbe foglalta gyönyörű arcát! Kipattantam az ágyból, mintha katapultból
lőttek volna ki. Egy másodperc, és mindennek vége.
- A fenébe is! - kiabáltam.
- Mi a… Te nem Vinnie vagy!
- Persze, hogy nem - mondta a másik.
- Én vagyok Vinnie. Az ágyon fekvő lány vállat vont és gonoszkás mosolyt
villantott rám.
- Mi a pokol! - mosolygott.
- Egy próbát megért! Elment a hangom. Nagyon közeljutottam ahhoz - túl közel -,
hogy ne a megfelelő lányt tegyem a magamévá. Az már csupán technikai kérdés
volt, hogy ténylegesen nem kerültünk szexuális kapcsolatba. De a technikai
kérdések nagyon fontosak voltak. Sokat számítottak. Csak reménykedni tudtam,
hogy Miss Greenglass majd egyetért velem.
- Csaltál! - mondta Vinnie.
- Miért, azt akarod, hogy csak neked jusson a mókából? - kérdezte Winnie.
- Később te is megkapod a magadét - mondta Vinnie.
- Arra akár fogadhatsz is! - vágta oda Winnie.
- Álljatok le! - csattantam rájuk.
- Ahogy pillanatnyilag érzek, senki sem kap semmit!
- És a végső kijelentés hatására valóban csökkenni kezdett a vágyam. Méghozzá
láthatóan.
- Márpedig, igen! - mondta Vinnie, és odajött hozzám. Pontosan úgy mozgott,
ahogy a testvére. Aztán átölelt, tetőtől talpig az enyémhez tapasztotta a
testét, és ficeregni kezdett. Ekkor kezdtem úgy vélni, talán mégis megkapjuk
azt, ami jár. Az ágyban voltunk. Hanyatt feküdtem, Vinnie fölöttem térdelt, és a
hajával cirógatta a lábam közét, hogy visszaállítsa az iménti vágyat. Azt
hiszem, nyögtem egyet-kettőt. Winnie mellénk telepedett és figyelt. Aztán a
férfiasságom eltűnt Vinnie szájában. Az ajka fel-le csúszkált, halkan mormogva
ingatta a fejét. Én vonaglottam, és a lepedőt markolásztam.
- Jól csinálja, ugye? - kérdezte Winnie.
- Remek… remekül! - nyögtem.
- Mmmmm-hmmm - közölte Vinnie.
- Én jobban csinálom - mondta Winnie. - Nnnnhh-nnnn - tiltakozott Vinnie.
- Majd meglátod! - jósolt Winnie.
- Jézus Krisztus - hörögtem.
- Szereti ezt csinálni - mondta Winnie.
- Érzed, ugye?
- Igeeen, mmm, én is, én is szeretem - mondtam. A hangom fojtottan szólt, mert a
fejemet Vinnie combjai közé temettem. Viszonoztam a sok finomságot, amit kaptam.
Kötelességemnek tartottam. Azt hiszem, alaposan túlteljesítettem a
kötelességemet.
- Szereted ezt, ugye, Vinnie? - kérdezte Winnie.
- Tudod, hogy szeretem - nyögdécselt Vinnie.
- Én is szeretem! - duzzogott Winnie.
- Válj a sorodra - szólt rá Vinnie.
- Miért várjak? - dacolt Winnie, és megveregette a vállamat.
- Csinálhatom azt, amit Vinnie, amíg vele foglalkozol? Kicsit felemeltem a
fejemet. Összeszedtem minden erőmet.
- Most nem - mondtam.
- Kérlek. Most ne, jó?
- A francba! - szitkozódott Winnie.
- Én is így vagyok vele - mondtam bánatosan.
- Bent van? - kérdezte Winnie.
- Ó, igen, bent! - nyögte Vinnie.
- És jó? - érdeklődött Winnie.
- A pokolba is! - nyögte Vinnie. Ja, nem is ő. Bocsánat, ez én voltam.
- Milyen érzés? - kérdezte Winnie.
- Óédesistenem! - nyögött Vinnie.
- Ennyire jó? - kérdezősködött Winnie.
- Óédesistenem! - válaszolt Vinnie.
- Megmondtam, hogy nagy van neki - bólogatott Winnie.
- Oooolyan nagy! - sikoltott Vinnie.
- És milyen kitartó - csettintett Winnie.
- Ó, Mária mennyei anyám… - nyögdécselt Vinnie.
- Mindjárt elélvezel? - kérdezte Winnie.
- Azt a boldogságos hétszentségit - sikoltotta Vinnie.
- Igen, ez az, mindjárt elélvez - bólintott Winnie.
- Iiiggeeennn - sikította Vinnie.
- Mmooooossssst! Vinnie megtapasztalta, hogy mi ihlette a csillagos-sávos
lobogót. Színesben. Bombák robbantak a levegőben, vörös rakéták süvítettek
szerteszét. Az egész mindenség vörösbe, fehérbe és kékbe burkolózott, és mindez
a lábai között történt. Olyan volt számára, mint a július negyediki tűzijáték.
Mit mondjak, nekem is.
- Ilyen a lány - mondta Winnie.
- Én is - mondtam.
- Te nem vagy lány - ingatta a fejét Winnie.
- Tudod, hogy értem - válaszoltam.
- Itt az idő - csapott le Winnie.
- Most én jövök! Alig volt erőm legurulni Vinnieről. Ziháltam, mint egy fújtató.
- Én jövök! - mondta újra Winnie.
- Azt hiszem… egy kicsit… egy kicsit vámunk kell! - lihegtem, és tehetetlenül
feküdtem a hátamon. - Ó, csak ne aggódj! - mosolygott pajkosan Winnie.
- Bízd csak rám, majd én újra felpörgetlek!
- Semmi perc alatt - erősítette meg Vinnie.
- Szélsebesen! - biztatott Winnie.
- Csak először kiugrók a fürdőbe!
- Én is! - bólintott Vinnie. - Csak nehogy elszaladj! - intett Winnie.
- Mindjárt visszajövünk - mondta Vinnie.
- Ne! - kiáltottam.
- Nem! Még egyszer nem! Együtt nem! Soha… De már elkéstem.