26 éjszaka - Erotikus kalandok

23.

Csajozási és pasizási tanácsok

A történelem folyamán számos bölcs férfi eljutott ahhoz az igen megalapozott megfigyeléshez, hogy ha egy férfiember meg akarja valósítani a legzamatosabb álmait, az efféle dolgokért felelős, pajkos isteneknek nem szokásuk elvenni a vágyak tárgyainak ízét. Vagy legalábbis nem csökkentik a zamatukat. Néhány alkalommal úgy tekintettem erre a kijelentésre, hogy túl cinikus és erősen megkérdőjelezhető. De ez még az előtt volt, hogy találkoztam a Davenport ikrekkel.
A heteroszexuális férfiak legínycsiklandóbb álmai és fantáziái között bizonyára az ikerpár közé keveredés az egyik leggyakoribb. Ezen álmok lehetőleg gyönyörű, szexi, kétségkívül kéjvágyó, abszolút gátlástalan és valószínűleg szőke ikrekről szólnak. A Davenport nővérek pontosan ilyenek voltak. És, ami személy szerint engem illet, ez még csupán a kezdet volt. Hihetetlen módon úgy festett, mintha kizárólag az én céljaim teljesítése érdekében születtek volna a világra. Bölcs szüleik a két, káprázatos teremtménynek a Vinora és a Winona neveket adták, ők maguk, a családjuk, a barátaik pedig a jóval bensőségesebb Vinnie és Winnie néven szólították őket, illetve egymást.
Sajnos ez a pompás lehetőség nem az ideális pillanatban pottyant az ölembe, azaz nem az Ursulával töltött kielégítő és némiképp misztikus délutánt követően. Ekkora szerencse már túl sok lett volna. Kicsivel korábban ismerkedtem meg a Davenportokkal. Egy ismerősöm meghívott egy külföldi autókat bemutató kiállításra, abban a reményben, hogy a műsor alatt rávesz az autógyára megvásárlására.
Az autókon felül a kiállítás felvonultatta a szokásos, bőkezűen adagolt, hiányos öltözetű modelleket is, akiknek egyetlen feladatuk volt: őrülten szexisen domborítani a kocsik mellett. Felteszem, abból az ötletből indulnak ki ilyen alkalmakkor, hogy így elhitetik a férfivásárlókkal, az autó mellé ilyen nők is járnak, vagy legalábbis a kocsik tulajdonosai mágnesként vonzzák a gyönyörű cicababákat. A helyzet úgy festett, hogy a legcsekélyebb mértékben sem érdekelt egy autógyár megvásárlása. Kizárólag azért mentem el, mert az ismerősöm megígérte, hogy bemutat néhány modellnek.
Ezek közül is elsősorban egy különleges ikerpár érdekelt, mivel az ismerős állítása szerint Vinnie-nek és Winnie-nek hívták őket. A váratlan szerencsét aligha tulajdoníthattam volna másnak, mint a végzetnek. Ráálltam, hogy találkozom az ifjú hölgyekkel, és végighallgatom az üzleti ajánlatot, mintegy mellékesen, az alku részeként. Mihelyt megpillantottam a hölgyduót, fikarcnyit sem érdekeltek az autók, sőt még a modellek sem. Legalábbis nem mindegyik. A látvány csakugyan különleges élményt ígért. A két hosszú hajú, érzéki szőkeség láttán felpattant a szemem, és a testem egyéb részei is éledezni kezdtek. Vállalatigazgató barátom odaintette őket hozzánk, és magunkra hagyott minket. Ebből arra következtettem, hogy bizonyára elmagyarázta a lányoknak a dologból származó előnyöket, amennyiben ők ketten engem…
Szóval lenyűgöznek.
- Szia - köszöntek rám egyszerre.
- Mi vagyunk Vinnie és Winnie!
- Értem - mondtam.
- Ő Vinnie - mondta az egyik.
- Ő pedig Winnie - mondta a másik.
- Ikrek vagyunk - mosolygott Vinnie.
- Azonosak - locsogott Winnie.
- Látom - bólintottam.
- Jól néz ki - mondta Vinnie.
- Szép a szeme - mosolygott Winnie.
- Szép a foga - helyeselt Vinnie.
- Jó a segge - kacsintott Winnie.
- Szerinted mekkora van neki? - kérdezte Vinnie.
- Legalább tizennyolc centi - méricskélt Winnie.
- Fogadjunk, hogy több! - vágta rá Vinnie.
- Húsz? - vetette fel Winnie.
- Legalább húsz. Esetleg huszonhárom - mondta Vinnie.
- Miért nem kérdezünk rá? - kérdezte Winnie.
- Úgyis hazudna - legyintett Vinnie.
- A hapsik mindig kamuznak - bólintott Winnie.
- Fogadni mernék, hogy hamarosan megtudjuk - közölte Vinnie.
- Szerinted tetszünk neki? - kérdezte Winnie.
- Mindig tetszünk a hapsiknak - mondta magabiztosan Vinnie.
- Azt elhiszem! - szúrtam közbe.
- Jól is teszed - vágta rá Vinnie.
- Mert ez az igazság - mondta Winnie.
- Mert olyan szexisek vagyunk - bólintott Vinnie.
- És gyönyörűek - tette hozzá Winnie.
- És imádunk kefélni - közölte Winnie.
- Meg franciázni - egészítette ki Vinnie.
- Meg mindent - mondta Winnie.
- Ööö… izé, ez igazán csodálatos - szóltam közbe.
- Ez… szóval… Csodálatos. Legalábbis abban a pillanatban pokolian biztosra vettem. De a dolog természetesen korántsem volt egyszerű. Abban az időben még csak Phyllisen voltam túl, és éppen egy Q betűs hölgyre vadásztam. így meg kellett találnom a módját, hogyan tegyem talonba Vinnie-t és Winnie-t. Persze anélkül, hogy menet közben megvásárolnék egy autógyárat. További problémák is adódtak.
- És ki tudja önöket megkülönböztetni, hölgyeim? - kérdeztem.
- Senki - mondta magától értetődően Vinnie.
- Nincs olyan ember - ingatta a fejét Winnie.
- Az lehetetlen - mondta Vinnie.
- Mi azonosak vagyunk - közölte Winnie.
- Mint két tojás - bólogatott Vinnie.
- Ajaj! - nyögtem fel.
- És azok a dolgok, amiket az imént említettek, amiket annyira szeretnek csinálni… izé… együtt csinálják őket, vagy néha...
- Ó, mi mindent együtt csinálunk - mondta Vinnie.
- Mindent - helyeselt Winnie.
- Mindig - mondta Vinnie.
- Tudod, mi ikrek vagyunk - mondta Winnie.
- Igen, tudom - mondtam.
- Akarsz ágyba bújni velünk? - vetette fel Vinnie.
- Hát persze, hogy akar - csapott le Winnie.
- Tudom, te csacsi - intette le testvérét Vinnie.
- Csak udvarias voltam.
- Természetesen szeretnék - mondtam -, de az a baj, hogy egy időre el kell utaznom, így, ha egy későbbi időpontban...
- Bármikor - vont vállat Vinnie.
- Mi itt leszünk - mondta Winnie.
- Csak csörögj ránk - mondta Vinnie. Remek! Óriási! De további problémák vártak rám. A legtöbb férfinek, ha ilyen helyzetbe kerül, hogy úgy mondjam, nem kell aggódnia amiatt, hogy melyikük melyik, nekem viszont igenis fontos volt, hogy ne sértsem meg a fogadás szabályait. Bizonyos okokból, amiket magam sem értettem, nem is akartam. Voltak olyan esetek, amelyeknél könnyedén - és kényelmesen - eltekinthettem volna egy kissé a szabályoktól anélkül, hogy felkeltem Miss Greenglass gyanakvását.
De mindeddig nem használtam ki az efféle helyzeti előnyöket és a jövőben sem szándékoztam. Mivel becsületes férfiú vagyok, be kell vallanom, több alkalommal is erős kísértésnek voltam kitéve, de továbbra sem csaptam be azt a kifürkészhetetlen nőt. Bár az ő véleménye a jellememről, hogy úgy mondjam kevésbé volt biztató bizonyos területeket illetően, érthetetlen módon megbízott feddhetetlenségemben és becsületemben, legalábbis a fogadásunk vonatkozásában. És ez volt az a bizalom, amelyet - bölcsen vagy ostobán - meg akartam szolgálni, akár a fogadás elvesztése árán is. Persze nem szándékoztam veszíteni.
Mindazonáltal komoly gondokkal küszködtem. Adva volt Vinnie és Winnie, akik - mint azt világosan érthetővé tették - mindig, mindent együtt csináltak. Feltehetően egyszerre is. Nyilvánvalóan mindkettejüket megkaphattam, és isten látja a lelkemet, akartam is őket. De a fogadás értelmében a sort Vinnie-nek kellett nyitnia. Először Vinnie, aztán Winnie. De ez még nem minden. Miután túl leszek Vinnie- n, nem térhetek vissza hozzá, hogy még egyszer csináljuk. Először Vinnie, aztán Winnie, és kész. Mármost, hogyan fogok bírni két forró, szexi és káprázatos lánnyal az ágyban egyszerre?
- Lenne még egy dolog, hölgyeim! - mondtam.
- Esetleg csinálhatnánk úgy, hogy egyszerre csak egyikükkel foglalkozom? - kérdeztem.
- Csak egyikünkkel? - kérdezte Vinnie.
- Külön-külön? - kérdezte Winnie.
- Igen. Külön-külön - bólogattam szomorúan.
- Csak a változatosság kedvéért. Nevezzük talán újszerű élménynek.
- Ó, mi nem tudunk ilyet csinálni - közölte Winnie.
- Mi mindent együtt csinálunk - tette hozzá Vinnie.
- Mi testvérek vagyunk, tudod! - figyelmeztetett Winnie.
- Ikrek - mondta Vinnie.
- Azonosak - tette hozzá Winnie.
- Igen - bólogattam lemondóan vettem a lapot! Oké, minden rendben. Tényleg vettem a lapot, bár egy kicsit zsongott a fejem a megduplázott látványosságtól. Csak nagyon óvatosnak kellett lennem. Nagyon, nagyon óvatosnak! Mialatt túljutottam Quintanán, Rachelen, Sabrinán, Tinán és Ursulán - remélem hűséges olvasóim ugyanolyan szeretettel gondolnak vissza rájuk, mint én a barátom eladta a gyárát valaki másnak, így nem voltam biztos abban, hogy az ikrek továbbra is olyan készségesek lesznek. De feleslegesen aggódtam. A telefonhívásomat követően, két óra múlva becsöngettek hozzám, további tíz perc múlva a hálószobában voltunk.
- Már azt hittük, sosem hívsz fel minket! - mondta egyikük és gombolni kezdte a blúzát. Fogalmam sem volt, hogy ki kicsoda.
- Azt hittük, elfelejtettél minket - mondta a másik, és lerúgta a cipőit.
- Persze, nem hittük igazán - mondta az első, miközben levetette a blúzát.
- Elég valószínűtlennek tűnt - mondta a másik és ledobta magáról a szoknyát.
- Mivel mi olyan szexisek vagyunk, meg minden - mondta az első és kicsatolta a melltartóját.
- És káprázatosak! - tette hozzá a másik, és letolta magáról a bugyiját.
- És imádunk kefélni - mondta az első, és mivel ő már meztelen volt, az én ruhámmal kezdett foglalatoskodni.
- És franciázni - mondta a másik. És így tovább… Amikor mindhármunkról lekerült a ruha, az első dolgom az volt, hogy lassan körbejártam őket, és közelről, alaposan megvizsgáltam a testüket. Nagyon közelről. Egyfelől, mert pompás szórakozásnak ígérkezett. De a fő oka az volt, hogy keressek rajtuk valamit, ami alapján megkülönböztethetem őket egymástól. Egy anyajegyet. Egy sebhelyet. Egy szeplőt. Bármit! Semmit sem találtam. Hetyke, kemény mellek, kiálló, rózsaszín mellbimbók, lapos és sima hasak, kerek és feszes popsik, formás, elsöprően szép lábak, ívelt, ruganyos lábikrák… Sehol egy folt, egy jel, sehol egy pötty. Egyikükön sem volt ilyesmi. A dolog egyrészről csüggesztő volt, másrészről viszont a vizsgálódás alatt úgy begerjedtem, hogy azt kívántam, bárcsak hárman lennének.
- Minden rendben - mondtam végül akkor először Vinnie.
- Miért? - kérdezte az egyikük.
- Huh… mert szeretem sorban csinálni a dolgokat - mondtam. - Először Vinnie, aztán Winnie. Oké?
- Miért nem dobunk fel egy pénzt? - kérdezte egyikük.
- Mert így könnyebb! Most pedig, melyikőtök Vinnie?
- Én vagyok - mondta az egyik.
- Nem, én vagyok! - vágta rá a másik. És mindketten rám vigyorogtak.
- Mindkettő nem lehet Vinnie! - mondtam, és megpróbáltam uralkodni a szenvedélyemen.
- Miért nem? - kérdezte az egyik.
- Mi ikrek vagyunk! Ez olyan, mintha egy és ugyanaz a személy lennénk! - mondta a másik.
- Mi mindketten Vinnie vagyunk.
- És mindketten Winnie is.
- Nem, az nem lehet - mondtam, és ostobán éreztem magam.
- Gyerünk lányok, ki kicsoda itt?
- Mind a ketten elsők akarunk lenni - mondta egyikük.
- És egyikünk sem akar második lenni - tette hozzá a másik.
- Miért nem lehet egyszerre kettő? - kérdezte az egyik. Mindkettő egyszerre, ó uram! Csakugyan, miért is ne? Minden férfi erről álmodik!
- Nem! - tiltakoztam.
- Nem lehet kettő egyszerre. Nem. Nem csinálom. Úgy nem!
- De miért nem? Úgy olyan izgi! - mondta egyikük.
- A fenébe is! - morogtam. Ha azt mondom, hogy erősen kísértett a vágy, hogy belevessem magam a sűrűjébe, és használjam ki a lehetőséget, akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam. De aztán eszembe ötlött, hogy mi történt Phyllisszel, és hogy abban az esetben nem szegtem meg a szabályokat. Vettem egy mély lélegzetet. Egészen más jellegű kockázatot kellett vállalnom.
- Nézzék, hölgyeim! - mondtam, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne remegjen a hangom.
- Most komolyan beszélek. Nem tudom megmagyarázni az okát, de nagyon fontos nekem, hogy sorrendben csináljuk, oké? Márpedig ha nem tudjuk - nem tudom -, ki kicsoda, akkor lefújom az egészet. Komolyan! Isten látja a lelkemet, hogy nem szeretném.
- Nem finomítottam a szavaimon.
- De megteszem! Szóval kérem, nem is, könyörgöm, árulják el, hogy melyikük Vinnie? Hosszú szünet következett.
- Oké! - szólalt meg végül az egyikük. Felsóhajtott, és a másikra mutatott.
- Ó Vinnie.
- Ez igaz? - kérdeztem a kijelölt Vinnie-től.
- Ja! - bólintott.
- Én vagyok Vinnie. Ő pedig Winnie. Muszáj volt elhinnem.
- Rendben. Most pedig, hogy meg tudjalak különböztetni benneteket…
Körülnéztem és felkaptam a padlóra hajított nyakkendőmet. Odaléptem Winnie- hez, és a nyakkendőt masniként használva, hátrakötöttem hosszú, szabadon repkedő haját.
- Így, ni! - mondtam.
- így már jobb. Most számon tudom tartani, hogy ki kicsoda.
- Hogy áll? - kérdezte nyomban Winnie.
- Kicsit dilisnek hat - mondta Vinnie.
- Szó sincs róla - tiltakoztam, nehogy levegye -, kimondottan jól áll.
- Hol egy tükör? - kérdezte Winnie.
- A fürdőszobában - mutattam az ajtóra.
- Kimegyek, megnézem - közölte Winnie.
- Én is megyek - bólintott Vinnie.
- Várj csak! - szóltam utána.
- Vinnie, mi lenne, ha addig...
- Mindjárt itt vagyok! - intett Vinnie. És eltűntek a szemem elől. Hát, végül is megmondták, hogy mindent együtt csinálnak! Vinnie egy percen belül visszatért. Legalábbis feltételeztem, hogy ő Vinnie. A haja szabadon repkedett és szép keretbe foglalta gyönyörű arcát. Miközben felém tartva átszelte a szobát, a mozgástól a haja, valamint a teste különféle részei repkedtek, ugráltak, és reszkettek. Mire odaért hozzám, a halántékom javában dobolt. Megragadtam és megcsókoltam. Ajkunkat összeforrasztva zuhantunk együtt az ágyra. A nyelvét mélyen a számba dugta, mialatt fel-alá henteregtünk az ágyon. Gyorsan végigsimítottam a testét, mire engedelmesen széttárta a lábát. Bár szerettem volna késleltetni a dolgot, és több időt akartam tölteni pompás teste különféle finom részeivel, a bennem égő vágy azt súgta, hogy az előjáték ráér. Majd utójáték helyett következhet. Vagy bármi helyett. Fölé kerültem, magasra emelt és széttárt lába közé térdeltem, és lenyúltam, hogy megkeressem puha forróságát. Előbbre toltam a csípőmet. Már majdnem hozzáértem, amikor egy felháborodott kiáltást hallottam:
- Hé! Felnéztem. És ott volt a másik lány. A haja szabadon repkedett és szép keretbe foglalta gyönyörű arcát! Kipattantam az ágyból, mintha katapultból lőttek volna ki. Egy másodperc, és mindennek vége.
- A fenébe is! - kiabáltam.
- Mi a… Te nem Vinnie vagy!
- Persze, hogy nem - mondta a másik.
- Én vagyok Vinnie. Az ágyon fekvő lány vállat vont és gonoszkás mosolyt villantott rám.
- Mi a pokol! - mosolygott.
- Egy próbát megért! Elment a hangom. Nagyon közeljutottam ahhoz - túl közel -, hogy ne a megfelelő lányt tegyem a magamévá. Az már csupán technikai kérdés volt, hogy ténylegesen nem kerültünk szexuális kapcsolatba. De a technikai kérdések nagyon fontosak voltak. Sokat számítottak. Csak reménykedni tudtam, hogy Miss Greenglass majd egyetért velem.
- Csaltál! - mondta Vinnie.
- Miért, azt akarod, hogy csak neked jusson a mókából? - kérdezte Winnie.
- Később te is megkapod a magadét - mondta Vinnie.
- Arra akár fogadhatsz is! - vágta oda Winnie.
- Álljatok le! - csattantam rájuk.
- Ahogy pillanatnyilag érzek, senki sem kap semmit!
- És a végső kijelentés hatására valóban csökkenni kezdett a vágyam. Méghozzá láthatóan.
- Márpedig, igen! - mondta Vinnie, és odajött hozzám. Pontosan úgy mozgott, ahogy a testvére. Aztán átölelt, tetőtől talpig az enyémhez tapasztotta a testét, és ficeregni kezdett. Ekkor kezdtem úgy vélni, talán mégis megkapjuk azt, ami jár. Az ágyban voltunk. Hanyatt feküdtem, Vinnie fölöttem térdelt, és a hajával cirógatta a lábam közét, hogy visszaállítsa az iménti vágyat. Azt hiszem, nyögtem egyet-kettőt. Winnie mellénk telepedett és figyelt. Aztán a férfiasságom eltűnt Vinnie szájában. Az ajka fel-le csúszkált, halkan mormogva ingatta a fejét. Én vonaglottam, és a lepedőt markolásztam.
- Jól csinálja, ugye? - kérdezte Winnie.
- Remek… remekül! - nyögtem.
- Mmmmm-hmmm - közölte Vinnie.
- Én jobban csinálom - mondta Winnie. - Nnnnhh-nnnn - tiltakozott Vinnie.
- Majd meglátod! - jósolt Winnie.
- Jézus Krisztus - hörögtem.
- Szereti ezt csinálni - mondta Winnie.
- Érzed, ugye?
- Igeeen, mmm, én is, én is szeretem - mondtam. A hangom fojtottan szólt, mert a fejemet Vinnie combjai közé temettem. Viszonoztam a sok finomságot, amit kaptam. Kötelességemnek tartottam. Azt hiszem, alaposan túlteljesítettem a kötelességemet.
- Szereted ezt, ugye, Vinnie? - kérdezte Winnie.
- Tudod, hogy szeretem - nyögdécselt Vinnie.
- Én is szeretem! - duzzogott Winnie.
- Válj a sorodra - szólt rá Vinnie.
- Miért várjak? - dacolt Winnie, és megveregette a vállamat.
- Csinálhatom azt, amit Vinnie, amíg vele foglalkozol? Kicsit felemeltem a fejemet. Összeszedtem minden erőmet.
- Most nem - mondtam.
- Kérlek. Most ne, jó?
- A francba! - szitkozódott Winnie.
- Én is így vagyok vele - mondtam bánatosan.
- Bent van? - kérdezte Winnie.
- Ó, igen, bent! - nyögte Vinnie.
- És jó? - érdeklődött Winnie.
- A pokolba is! - nyögte Vinnie. Ja, nem is ő. Bocsánat, ez én voltam.
- Milyen érzés? - kérdezte Winnie.
- Óédesistenem! - nyögött Vinnie.
- Ennyire jó? - kérdezősködött Winnie.
- Óédesistenem! - válaszolt Vinnie.
- Megmondtam, hogy nagy van neki - bólogatott Winnie.
- Oooolyan nagy! - sikoltott Vinnie.
- És milyen kitartó - csettintett Winnie.
- Ó, Mária mennyei anyám… - nyögdécselt Vinnie.
- Mindjárt elélvezel? - kérdezte Winnie.
- Azt a boldogságos hétszentségit - sikoltotta Vinnie.
- Igen, ez az, mindjárt elélvez - bólintott Winnie.
- Iiiggeeennn - sikította Vinnie.
- Mmooooossssst! Vinnie megtapasztalta, hogy mi ihlette a csillagos-sávos lobogót. Színesben. Bombák robbantak a levegőben, vörös rakéták süvítettek szerteszét. Az egész mindenség vörösbe, fehérbe és kékbe burkolózott, és mindez a lábai között történt. Olyan volt számára, mint a július negyediki tűzijáték. Mit mondjak, nekem is.
- Ilyen a lány - mondta Winnie.
- Én is - mondtam.
- Te nem vagy lány - ingatta a fejét Winnie.
- Tudod, hogy értem - válaszoltam.
- Itt az idő - csapott le Winnie.
- Most én jövök! Alig volt erőm legurulni Vinnieről. Ziháltam, mint egy fújtató.
- Én jövök! - mondta újra Winnie.
- Azt hiszem… egy kicsit… egy kicsit vámunk kell! - lihegtem, és tehetetlenül feküdtem a hátamon. - Ó, csak ne aggódj! - mosolygott pajkosan Winnie.
- Bízd csak rám, majd én újra felpörgetlek!
- Semmi perc alatt - erősítette meg Vinnie.
- Szélsebesen! - biztatott Winnie.
- Csak először kiugrók a fürdőbe!
- Én is! - bólintott Vinnie. - Csak nehogy elszaladj! - intett Winnie.
- Mindjárt visszajövünk - mondta Vinnie.
- Ne! - kiáltottam.
- Nem! Még egyszer nem! Együtt nem! Soha… De már elkéstem.

fel